32 millió plusz áfába kerül egy adás A Dalból
Nettó kétszázmillió forintért rendelte meg A Dal című produkció hat epizódját az Apropó Kft.-től az MTVA.
Nettó kétszázmillió forintért rendelte meg A Dal című produkció hat epizódját az Apropó Kft.-től az MTVA.
Nem feltétlenül a legjobb előadó nyeri meg A Dalt, inkább azt próbálják kiválasztani, aki a leginkább az Eurovízió döntőjére való - mondja a műsor zsűrijében idén debütáló Both Miklós, aki azt is hozzáteszi, hogy már nem is csak ez a tétje a dalversenynek. A gitárprímás pénteken ad koncertet zenekarával, a 10 éves Naprával, és most először kénytelen lesz ülve játszani, ugyanis eltörte a lábát legutóbbi zenegyűjtő útján Ukrajnában. A baleset regényes körülményeiről, a multikulturalizmus jövőjéről kérdeztük, és arról, tulajdonképpen mit is keres A Dal zsűrijében.
20 év után távozott a közszolgálati televíziótól Nyitrai Kata, a gyermek-, ifjúsági és szórakoztató műsorok főszerkesztője – értesült a Bors. Nem megszokott eljárás, hogy egy fontos produkció – ez esetben A Dal – felelősét menet közben váltják le.
A Kállay Saunders Band Who We Are című dala 41 pontot kapott a zsűritől és a nézőktől.
Online rekordokkal nyitott az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenye, A Dal - állította az MTVA.
Meglepődtünk, hogy mennyire jól sikerült A Dal 2016 első elődöntője, amiben már szerintünk a leendő győztes dal is elhangzott. Úgy tűnik, három év után, amióta az egyszeri magyar tévénéző is részese lehet a kiválasztási folyamatnak, mind a zsűri, mind a nézők, mind pedig a dalcsináló művészurak és hölgyek egyre tudatosabban állnak az Eurovízió-projekthez.
A Duna eurovíziós válogatója, A Dal ötödjére kerül a képernyőkre szombattól kezdődően. A zsűribe Pierrot mellé csatlakozott Zséda, Frenreisz Károly és Both Miklós, a készítők pedig új különdíjakkal és ingyenes szavazással újítottak 2016-ra. Bemutatjuk, mely előadókkal indul az idei dalverseny.
Bemutatták A Dal 2016 30 elődöntős produkcióját kedden a budapesti A38 hajón és kiderült, tényleg lecserélték a zsűri három tagját is.
Csiszár Jenő helyét Frenreisz Károly veszi át, Rúzsa Magdi helyére Zsédát szemelhették ki, de Rákay Philiptől is megválik az eurovíziós dalfesztivál előválogatója.
Boggie a bécsi Eurovíziós Dalfesztiválig folyamatos promóciós körúton van, múlt héten például a bécsi városháza szervezésében mutatta be dalát az osztrákoknak. A hvg.hu Csemer Boglárkával a Parfüm és a Wars For Nothing különbségeiről és az eurovíziós esélyeinkről beszélgetett.
Csemer Boglárka Boggie nyerte idén A Dal című versenyt, így ő képviselheti Magyarországot a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztiválon Bécsben. A magyarországi válogató döntőjében nyolc produkció közül választották ki a Wars For Nothing című produkciót a köztévé szombat esti élő adásában.
Gyerekkora óta most először újra elénekelte a Vuk főcímdalát Wolf Kati - jelentette a köztévé portálja.
Szombaton este A Dal középdöntőjében 9 produkcióról döntött a zsűri és a nézők, ezek közül négy jutott tovább.
Most akkor mi is ez műsor? De tényleg. Szombat este érdeklődve, de tényleg az őszinte kíváncsiságtól vezérelve belenéztem A dal című köztelevíziós könnyűzenei műsorba. Nos, okosabb nem lettem. Azt kérdeztem eddig is, és azt kérdezem most is, hogy ez mi?
Csemer Boglárka Boggie nyerte A Dal című showműsornak, az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyének harmadik, utolsó elődöntőjét szombaton. Rajta kívül a zsűri döntése alapján Wolf Kati, Gájer Bálint, Mujahid Zoltán és az Other Planet formáció, a tévénézők szavazataival pedig a Spoon együttes jutott tovább, ezzel teljessé vált a középdöntő mezőnye.
Szombat este kialakult A Dal középdöntős mezőnye, íme a 18 továbbjutó.
A Fool Moon tavaly kis híján megnyerte A Dalt (a legjobb 4-ig jutott), idén ismét megpróbálja. A külföldön is ismert vokálegyüttes a szombati harmadik elődöntőben lép színpadra, és ismét különleges produkciót ígér.
A Dal második adása szolgált néhány meglepetéssel, legalábbis, ami a külcsínt illeti. Stíluskritika.
Szombaton este kezdődött az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatója, A Dal című műsor, melynek jót tett az új zsűritag: Pierrot, aki nem rejti véka alá véleményét, és ha kell keményen helyreteszi az olykor igencsak sablonos előadók próbálkozásait. De van remény, a 30 előadóból most tízet ismerhettünk meg.
Ausztriában már nagyon készülnek a májusi Eurovíziós Dalfesztiválra, most elkészült a verseny színpadának látványterve.